Tanösvény
Vár-alja Tanösvény
A kilenc állomásból álló tanösvény az Ófaluból indul és vezet a várba, majd onnan a domb gerincén visszasétálva lehet eljutni az új recepciós épülethez. A mintegy 1,2 km hosszú sétaút a vár érintésével mutatja be a Hollókői Tájvédelmi Körzet természetvédelmi és örökségi értékeit.
A patakok élővilága - 3. tábla
A Cserhát középhegységi jellegű (Vulkáni-Cserhátnak is nevezett) részén, ahol Hollókő is fekszik, számos völgy mélyül az andezitből felépült hegyek közé. A gyakran meredek falú, szurdokszerű völgyek mélyén gyors folyású, sziklás medrű patakok futnak. Azt, hogy ezeket a patakokat milyen állatok népesítik be, az áramlás és örvénylés, valamint az oxigéndús víz határozza meg. Az ilyen patakok táplálékellátása is különleges, az állatok által fogyasztott szerves anyagok nagy része kívülről kerül be – gondoljunk itt például a vízbe hulló falevelekre. Az áramló vízzel az itt élő állatok különböző módon szegülnek szembe. Egyik legjellemzőbb módja ennek, hogy a kövek alsó vagy oldalsó részén kapaszkodnak meg. Ha felfordítunk egy követ, nagy eséllyel kérészek és álkérészek lárvái igyekeznek elbújni előlünk. Mindkét rovarcsoport itt élő lárvái laposak, életmódjuk változatos, törmelék- és algaevők, valamint ragadozók egyaránt találhatók közöttük. A kérészek lárvái több évig fejlődhetnek a vízben, a kifejlett rovarok azonban nagyon rövid életűek, nem is táplálkoznak. Rajzásukat tavasszal és nyáron, az alkonyati órákban gyakran megfigyelhetjük, amint százával libegnek a patakok felett.
A cserháti patakok álkérészei közül egyik legérdekesebb a tavaszi álkérész (Capnia bifrons), amelynek kifejlett példányait már tél végén láthatjuk mászkálni a havon. A vízből kivett köveken gyakran apró kövekből álló csöveket is látunk, melyek lakói nagy fejüket sietve húzzák be előlünk. Ezek a lepkék rokonaiként ismert tegzesek lárváinak lakócsövei. Vannak azonban szabadon élő lárvájú fajok is, melyek közül többen fogóhálót készítenek (mint a pókok) és ebből szedik ki a víz által besodort apró rákokat, rovarokat. A vízparti fák vízbe növő gyökérzete között szeret tartózkodni a kisasszony-szitakötő (Calopteryx virgo) ragadozó lárvája. Ez a gyors áramlású vizeket kedvelő faj a cserháti patakok egyik jellegzetes lakója, szép sötétkék hímjei és zöldes nőstényei gyakran ülnek ki a víz fölé nyúló ágakra. Ritkábban találkozhatunk a villámgyorsan repülő, majd köveken pihenő sárga-fekete csermelyszitakötővel (Onychogomphus forcipatus), melynek lárvái a vízfenék kövei között bújkálnak.
A patakmedrek kimélyülő, lelassuló vizű szakaszai szintén sok élőlénynek adnak otthont. Főként itt tartózkodik a Cserhátban erősen megritkult folyami rák (Astacus astacus), de itt szaladgálnak a vízfelszínen a vízicsuszka (Velia saulii) nevű poloskafaj egyedei is.
A Cserhát legtöbb patakjában előfordul a gyors sodráshoz alkalmazkodott kövi csík (Barbatula barbatula), számos helyen társul hozzá a vágócsík (Cobitis elongatoides), domolykó (Leuciscus cephalus), fenékjáró küllő (Gobio gobio) és a szivárványos ökle (Rhodeus sericeus). Ahol még népesebb a halállomány, a vidra (Lutra lutra) is megtalálja a szükséges táplálékot és rendszeresen észlelhető.
Tudod-e?
1. Hogy hazai rákjainkat milyen betegség veszélyezteti? A rákpestis nevű fertőző betegség, amelyet idegenből származó, hazai vizeinkbe behurcolt rákfajok (főként a cifrarák, jelzőrák) terjesztenek. Az idegenhonos rákok nem betegszenek meg tőle, így a vizekből kipusztuló hazai rákok (folyami rák, kövirák, kecskerák) helyét ezek foglalják el.
2. Honnan kapták nevüket a tegzesek? A tegzesek egyik csoportja a lakócsöveseké, melyek lárvái a rendelkezésre álló anyagokból (sóder, kő, faágak, nád stb.) készítenek maguknak házat. Ez a ház hasonlít az íjak és nyílvesszők tartására használt tegezre, innen kapták nevüket ezek a kis vízirovarok.
3. Mit jelent és honnan ered a „kérészéletű” kifejezés? A nagyon rövid ideig tartó dolgokat nevezzük kérészéletűnek. A kifejezés alapja, hogy – miután lárváik hosszabb ideig a vízben fejlődtek – a kifejlett kérészek alig néhány órát élnek. Ezalatt, sokszor látványos tömegben a vizek fölött rajzanak és szaporodnak, majd elpusztulnak.
4. Miért fontos, hogy a patakok mentén fák nőjenek? A patakokat annál többféle élőlény népesíti be, minél változatosabb élőhelyi viszonyokat kínálnak. A medert kísérő fák árnyalásukkal a fényviszonyokat, a vízbe hulló lombjukkal a táplálékkínálatot teszik gazdagabbá. Vízbe érő gyökérzetük, behulló ágaik, bedőlő törzsük sokféle növénynek, állatnak nyújtanak kedvező feltételeket, sőt jelentős hatással vannak a változatos mederviszonyok kialakításában is.
5. Hogyan szaporodik a szivárványos ökle? Ez az apró, nászidőben a szivárvány színeiben pompázó kis hal egy kagylót keres fel a szaporodásához. A nőstény tojócsövével a kagyló kopoltyúnyílásába helyezi el ikráit, a hím itt termékenyíti meg őket. Az ikrák és kikelő ivadékok biztonságos, oxigéndús környezetben fejlődnek és ez a kagylónak sem jelent semmiféle hátrányt.
6. Hogyan hasznosították hajdan a Cserhát hegyi patakjait? A gyors folyású patakokra sokfelé építettek vízimalmokat, ahová a tágabb környékről vitték őrölni a gabonát. Van, ahol még a mai napig áll a vízimolnárok régi háza (pl. Ecsegen), máshol csak a helynevek (Malom-völgy, Malom-árok) utalnak erre az eltűnt mesterségre.
