Princz Tibor vagyok, a hollókői Bőrműves Műhely mestere. Körülbelül tíz éve foglalkozom ezzel a szép szakmával, mely először csak kedves hobbi volt számomra, de azóta hivatásommá lett.
Eleinte csak saját használatra készítettem lovas hagyományőrző felszereléseket; többek között fegyveröveket, készenléti íjtegezeket, vesszőtartó tegezeket és tarsolyokat. Családom és baráti köröm bátorítására hivatásszerűen kezdtem el foglalkozni a bőrös szakmával. Azóta is folyamatosan képzem magam, részben autodidakta módon, részben szervezett tanfolyamok során.
Elsősorban lószerszámok (kantár, szügyellő, farmatring stb.), bőrdíszműves termékek (bőröv, táska, kutyapóráz, ékszerek, karkötők, pénztárcák, egyéb használati- és viseleti tárgyak) és hagyományőrző felszerelések (bőrpáncél, bőrpajzs, tegezek, sisakok stb.) készítésével foglalkozom. A tárgyakat főként poncolt technikával, varrással, szegecseléssel díszítem, a vereteket Révész P. László Ötvös mester munkáiból választom ki. A díszítő elemek nagy része népvándorlás kori és honfoglalás kori régészeti leletek mintái alapján készülnek, tárgyaim ornamentikájába helyi palóc motívumokat is beépítek, emellett igény szerint saját elképzeléseket is szívesen megvalósítok. Minden termékem kézimunkával készül nagy odafigyeléssel, szeretettel, természetesen minőségi alapanyagokból. Remélem, Önöket is elégedett vásárlóim között tudhatom a jövőben
2020. október elejétől a bőrműves műhelyben megtekinthető Pásztor János Kállói cipész mester suszterműhelye.
Nyitva tartás
2022. november 1-ig 9:00-17:00 óráig november 2.-2023. március 15.-ig: Hétfőtől péntekig 11:00-15:00 óráig, szombat és vasárnap 10:00 – 16:00