Vár

A vár történelme

bastya_motivum

Bármerre járunk Hollókő környékén, a település híressége, a szikla csúcsára épített vár egyszer itt, másszor ott bukkan fel előttünk. A kanyargós cserháti utakon járva Zsunypuszta környékén, Rimócra, Varsányba tartva is megpillanthatjuk a zömök sziklaerődítményt.

Vár

Messziről persze a legkisebb köd is elrejtheti, sőt, könnyen eltüntetheti a reggeli pára is, – mintha földöntúli, misztikus játékot játszanának az emberrel a tulajdon érzékszervei. Talán van is a dolgokban valami… A vár keletkezésének eredetmondája szerint ugyanis élt valaha a környéken egy András nevű nagyúr, a híres Kacsics-família egyik tagja. András egyszer elrabolta valamelyik szomszéd földbirtokos szépséges feleségét, és az akkor épülő vár egyik szobájába záratta. A kőművesek még dolgoztak a az erődítményen, s napközben mindig fel is rakták az asszony börtönének falait, – a kövek azonban mindig eltűntek reggelre. A szépasszonynak ugyanis volt egy boszorkány dajkája, aki szövetségre lépett a sátánnal. Közbenjárására az ördögfiókák éjjelente holló képében elhordták az építőköveket, s tették ezt mindaddig, amíg az asszony ki nem szabadult. A mese szerint az ördögökről, azaz hollókról kapta nevét a falu és a vár.

Panoptikum

Vagyis a „Kacsics-terem”: A 13. századi életkép a vár urát és családját mutatja be, amikor vendégeit fogadja. A hét bábuból álló panoptikum a várat építtető Kacsics család idejébe repít vissza bennünket, bemutatva az 1200-as évek női és férfi, nyugati- és keleti típusú-, valamint közrendű viseletét. A terem képet ad arról az időszakról, amikor lakták és használták a várat.

Fegyverterem

A falakon elhelyezett kézi fegyverek a 11. századtól a 16. századig mutatják be a hadviselés eszközeinek egy részét. A királyok és nemzetségek címerpajzsai a régi korok hangulatát idézik. A fegyverterem kiállítását a Képes Krónikából kinagyított képekkel és a hozzájuk tartozó magyarázó szövegekkel bővítik.

Nyitva tartás

2022. november 1-től: 10:00 - 15:30
2023. március 1-től: 10:00 - 16:30

Belépőjegy árak

Felnőtt: 3.000.-Ft
Kedvezményes (diák, nyugdíjas): 2.000.-Ft
Családi jegy (2 felnőtt, 2 gyerek): 9.500.-Ft
minden további gyerek: 1.500.-Ft
Ingyenes: 6 éves korig, pedagógus igazolvánnyal
Csoport kedvezmény: minden 10. fő után 1 fő ingyenes

Elérhetőség

Hollókő, Vár
+36 30 968 1739

Széchenyi 2020 logó
Széchenyi 2020 logó